Persze, fontosak az energia ellátásbiztonsági és nukleáris non-proliferációs egyezmények, és megnyugtatók a triumvirátus békenyilatkozatai is.
A szencseni trilaterális találkozónak azonban van ezeknél egy sokkal fontosabb üzenete. Az Egyesült Államok elfogadta, hogy végleg lezárult az unipoláris világrend. Marco Rubio már beiktatásukkor az átalakuló, többpólusú világrendről beszélt, de azért jó öreg hejaként interveniált egyet Venezuelába és Iránba, és nem volt kevéssé harcias a Kína ellen 1,5 éve indított kereskedelmi háború sem.
Trump vegyes hagyatékának egyik legpozitívabb momentuma lesz, hogy elfogadta a szencseni meghÍvást és egy asztalhoz ült a két másik nagytér vezetőjével.
A világrendelméleteknek két fő iskolája van. Az egyik a Robert Gilpin féle „hegemónstabilitás elmélete”, mely azt mondja ki, hogy egy szuperhatalom képes relatív békét és stabilitást fenntartani a világban, a másik pedig Keneth Waltz „hatalmak egyensúlya elmélete”, mely azt állítja, hogy több erőtér képes inkább egyensúlyi állapot biztosítani a glóbuszon.
Az elsőnek adtunk közel 80 évet az amerikai liberális hegemóniával. Eredmény: 2024-re a világ fegyveres konfliktusainak száma elérte a minden eddigi csúcsot: 61 fegyveres harc dúl a világban jelenleg.
A hegemónstabilitás eredményei nem igazolják a kísérletet. Az elképzelés nem volt rossz a közel 900 amerikai katonai támaszpont létesítésével és Eurázsia mackinderi szorítófogásával.
A műtét sikerült, a beteg meghalt.
Most jön Waltz.
Kár, hogy a negyedik pólus, Európa nincsen a tervezőasztalnál.
