Jeffrey Sachs második nyílt levelét intézte május 26-án a Berliner Zeitung hasábjain Friedrich Merz német kancellárnak „Akadályozza meg a nyílt háborút Oroszországgal!” címmel. Azt hiszem nem vitás, hogy a német védelem megerősítése, a NATO elvárásoknak való megfelelés és az amerikai védelemről való leválás iránya jó.
Aggasztó viszont a németek totális elzárkózása attól, hogy az oroszokkal bármilyen diplomáciai kapcsolatot létesítsenek. Némi következetlenség is társul ehhez, hiszen Merz kancellár januárban Meloni és Macron egyetértése mellett kijelentette, hogy „Oroszország is Európa része”, és a „diplomáciai kapcsolatok újrafelvétele elengedhetetlenül szükséges”. A nyilatkozatot azonban tett nem követte, és az európai orosz politikát továbbra is Kaja Kallas russzofób kijelentései határozzák meg.
A német elzárkózás abból ered, hogy saját külpolitikájukat önkritikával nem illetik, és a hosszú háborúért kizárólag egyetlen felelőst tartanak számon: Oroszországot. Sachs levelében áttekinti azt a hat pontot, melyekben Németország felelős azért, hogy ez a konfliktus ott tart ma, ahol tart.
1. A 2+4 SZERZŐDÉS ÉS A NATO KELETI BŐVÍTÉSE
1990. szeptember 12-én Németország Moszkvában aláírta a német ügyek végleges rendezéséről szóló szerződést – az ún. „2+4-es szerződést” –, amely véglegessé tette Németország újraegyesítését. Ez a szerződés azért jött létre, mert Mihail Gorbacsov szovjet főtitkár Hans-Dietrich Genschertől, Helmut Kohltól, James Bakertől és más nyugati állam- és kormányfőktől ünnepélyes biztosítékot kapott arra, hogy a NATO nem fog kelet felé terjeszkedni sem a visszatérő NDK területén, sem más, Oroszországgal határos kelet-európai országban. (Ennek az ígéretnek írásos formáit őrzik többek között a George Washington Egyetem Nemzetbiztonsági Archívumának most már nyilvánosan hozzáférhető memorandumai is.) Rögzítette ezt az alapevet a helsinki záróokmány is, mely hangsúlyozza, hogy egyetlen nemzet biztonsága sem mehet egy másik nemzet biztonságának rovására.
2. MERKEL KANCELLÁR NYILATKOZATA
Angela Merkel emlékirataiban leírja, hogy a 2008-as bukaresti csúcstalálkozó idején tisztában volt azzal, hogy Ukrajna és Grúzia NATO-ba való felvétele háborús nyilatkozatnak minősülne Oroszország felé. Ismerte Oroszország vörös vonalait. Ennek ellenére engedett az amerikai nyomásnak, és elfogadta azt a kompromisszumos nyilatkozatot, amely szerint Ukrajna és Grúzia valamikor a jövőben majd NATO-tagok lehetnek. Ez a nyilatkozat táptalaj volt a 2014-es és 2022-es katasztrófákhoz.
3. A 2014. FEBRUÁR 21-i MEGÁLLAPODÁS MEGSÉRTÉSE
2014. február 21-én Frank-Walter Steinmeier, az akkori német külügyminiszter Kijevben lengyel és francia kollégáival együtt közvetített egy megállapodás megkötésében Viktor Janukovics akkor ukrán elnök és az ellenzék között. A megállapodás a 2004-es alkotmány visszaállítását, Ukrajna változatlan semlegességét, egy nemzeti egységkormány létrehozását és előrehozott elnökválasztásokat irányzott elő. Putyin elnököt is megkérdezték; a megállapodást jóváhagyták. Ez jelentős diplomáciai siker volt egy heves feszültségekkel és nyílt erőszakkal jellemezhető helyzetben. Ám 24 órán belül Janukovicsot erőszakos puccsal megdöntötték. Németország nem ragaszkodott ahhoz a megállapodáshoz, amelyet éppen előtte pár órával még garantált. Ehelyett Németország az USA példáját követve támogatta az új kormányt, mintha soha nem is lett volna megállapodás. Ez a döntés megerősítette Moszkvát abban a meggyőződésében, hogy a nyugatiak szavában nem bízhat.
4. MINSZK II. MEGÁLLAPODÁS
2015 februárjában Merkel kancellár személyesen tárgyalta meg a II. Minszki Megállapodást a normandiai formátumban, és a 2015. február 12-én Minszkben elfogadott támogató nyilatkozatban biztosította Németország politikai támogatását. Hét éven át Kijev nem hajtotta végre a megállapodás központi politikai rendelkezését – a Donyec-régió nemzetiségi autonómiájának kidolgozását és kihirdetését egy szuverén Ukrajna keretein belül. Oroszország, de Ukrajna sem tartotta be a minszki megállapodást. Németország nem gyakorolt nyomást Kijevre, hogy hajtsa végre a saját maga által követelt autonómia-rendelkezést. Merkel később elismerte, hogy a megállapodást nyomásgyakorlási eszközként használták fel, hogy időt és lehetőséget teremtsenek Ukrajna újrafegyverzéséhez. Hollande francia elnök hasonlóan nyilatkozott. A megegyezés tehát valójában nem garancia, hanem stratégia volt. Ismét ez volt az üzenet Moszkvának: nem bízhat nyugati szerződéses partnereiben.
5. HALLGATÁS ÉSZAKI-ÁRAMLAT FELROBBANTÁSÁNAK ÜGYÉBEN
2022. február 7-én Biden elnök a Fehér Ház East Roomjában – az akkori német szövetségi kancellár, Olaf Scholz jelenlétében – kijelentette: „Ha Oroszország bevonul (Ukrajnába) az Északi Áramlat II-nek vége lesz. Véget vetünk ennek.” Az újságírói „hogyan” kérdésre így válaszolt: „Megígérem önöknek, hogy megoldjuk.” Hét hónappal később a csővezetékeket egy szabotázs következtében megsemmisítették a Balti-tengeren. A rendelkezésre álló bizonyítékok – az Egyesült Államokban és Németországban végzett nyomozások, a német szövetségi ügyészség vizsgálatai, valamint volt tisztviselők nyilvános nyilatkozatai – egyértelműen egy közös ukrán–amerikai műveletre utalnak. A német szövetségi kormány már régóta tudott erről. Ennek ellenére Németország hagyta, hogy a nyilvános felelősséget – az egyértelmű bizonyítékokkal ellentétben – Oroszországra hárítsák, miközben a német gazdaság ellen elkövetett ipari szabotázs büntetlenül és megválaszolatlanul maradt.
6. AZ ISZTAMBULI MEGÁLLAPODÁS
Alig néhány héttel Oroszország 2022. februári inváziója után orosz és ukrán diplomaták találkoztak Isztambulban, hogy megtárgyalják egy békemegállapodás feltételeit: Ukrajna semlegessége a NATO-n kívül, multilaterális biztonsági garanciák, megállapodásokon alapuló csapatkorlátozások, valamint a Donyec-medence és Krím kérdésének politikai megoldása. A megállapodás aláírás előtt állt. Naftali Bennett, Izrael akkor hivatalban lévő miniszterelnöke, az egyik közvetítő nyilvánosan megerősítette, hogy a megállapodás küszöbön állt, és hogy a Nyugat – különösen az Egyesült Államok és Nagy-Britannia – megpróbálta megakadályozni azt. Boris Johnson akkori brit miniszterelnök 2022. áprilisi kijevi küldetése, amelynek célja az volt, hogy utasítsa Ukrajnát a megállapodás aláírásának elhalasztására, jól dokumentált. Több százezer ukrán és orosz emberélet, valamint az egész európai politikai rend fizette meg az árát ennek az amerikai–brit beavatkozásnak. Németország hallgatott erről – pedig Németországnak, úgy kell ezért viselnie a gazdasági következményeket, mint egyetlen más európai országnak sem, hiszen gazdságának versenyképességét kétszinten is Oroszország biztosítja: legfőbb kereskedelmi és energetikai partnere.
Jeffrey Sachs szerint Némerország gazdasági önpusztítást végez. Az Északi Áramlat gázvezeték megsemmisítése és a német-orosz kereskedelmi kapcsolatok azt követő megszakítása oda vezetett, hogy Németország az USA-ból olyan áron vásárol földgázt, amely többszöröse a helyettesített orosz csővezetékes gáz árának. Németország vegyipara, acélipara, üvegipara, energiaigényes gyártói – a kis- és középvállalkozások alapja – napról napra veszítenek nemzetközi versenyképességükből.
Sachs felhívásának fő üzenete, hogy Merz kancellárra bármely európai vezetőnél nagyobb felelősség hárul abban a kérdésben, hogy Európa egy általános háborúba sodródik-e, vagy visszatér a tárgyalásokhoz és a józan észhez a gazdaságpolitikában. Sachs szerint az elfogadható megállapodás feltételei egyértelműek: minden fél lemond a határkérdések rendezésére irányuló, jövőbeli erőszak alkalmazásáról, Ukrajna visszaállítja semlegességét, a NATO pedig véglegesen lemond a további keleti terjeszkedésről. Európa és Oroszország újra felveszi gazdasági kapcsolatot, és véget vet a háborús uszításnak. Az EBESZ ismét az európai biztonság központi fórumává válik, azzal az alapelvvel, hogy az európai biztonság oszthatatlan, és nem olyan katonai blokkokon alapul, amelyek megosztják Európát.
A teljes cikk ITT érhető el eredeti formában.
